Nokia telefonok és egy zöldebb bolygó

Skip to main content

Használd hosszabb ideig a telefonodat

Nokia X20 in a forest

Az időtálló és megbízható technológia

Ha Európában mindenki egy évvel tovább használná az okostelefonját, 2030-ra annyival csökkentenénk a szén-dioxid-kibocsátást, mintha 2 millió autóval kevesebb járna az utakon.¹ Ezért a Nokia X20 és Nokia X10 esetében három évre hosszabbítjuk meg a gyártói garanciát, és vállaljuk, hogy három évig nyújtunk biztonsági frissítéseket és kiadunk három szoftverfrissítést. A Nokia XR20-at három év gyártói garanciával adjuk, de a biztonság terén még tovább megyünk, és négy évig nyújtunk havi biztonsági frissítéseket.

Apró változtatások, hatalmas változás

2019-ben a telefontöltőkből körülbelül 12 ezer tonna elektronikai hulladék keletkezett csak az EU-ban – ez annak felel meg, mint ha 75 házat teletömnénk csatlakozókkal és kábelekkel². Ki szeretnénk venni a részünket ennek a csökkentéséből, ezért kivettük a fali töltőt a Nokia X20, a Nokia X10 és a Nokia XR20 telefonok csomagjából. USB-kábel viszont továbbra is jár hozzájuk. A Nokia X20-at és a Nokia X10-et most egy 100%-ban komposztálható tokkal adjuk, amit úgy alkottunk meg, hogy ellenálljon a mindennapi ütődéseknek.

Keresd meg a megfelelő töltőt

A telefonodhoz járó adatkábellel és az USB hálózati töltővel fel tudod tölteni a telefonodat. Más gyártók kábeleit és hálózati töltőit is használhatsz, ha azok kompatibilisek az USB 2.0-val és későbbi verziókkal, valamint megfelelnek a vonatkozó regionális és nemzetközi biztonsági szabványoknak. Kárt és személyi sérülést okozhat, ha a töltéshez használt adapter nem felel meg ezeknek a szabványoknak A készülék jellemzőitől függően változhat a töltési idő. A javasolt hálózati töltő jellemzői:

A Nokia phone charger

Bemenet

A töltő energiaforrása legyen 100-240V~50/60Hz 0,5A

Teljesítmény

Az ideális töltő teljesítménye 9,0V/2A

Csatlakozó típusai

Európában EU szabvány szerinti csatlakozót (1-CHEUQ302-095), az Egyesült Királyságban brit szabvány szerinti csatlakozót (1-CHUKQ302-096) használj.

Szeretnénk, ha tovább kitartana a telefonod

Szerintünk azt, ami jó, nem lenne szabad veszni hagyni. Ezért adunk neked a Nokia X20 és a Nokia X10 mellé egy 100%-ban komposztálható tokot, ami az ütésekkel szemben kemény, de a bolygónkkal kíméletes. Így jó ideig nem lesz szükséged új telefonra. Ezzel csökkentjük a szén-dioxid-kibocsátásokat és az elektronikai hulladékot, és a bolygónk erőforrásai egy kicsit tovább kitartanak. Sőt, ha már nincs szükséged a tokra, akkor komposztálhatod otthon, és ezzel még tovább csökkentheted a hulladékot. És ami a Nokia XR20-at illeti – hát, ez az eddigi legkeményebb okostelefonunk, neki egyszerűen nincs szüksége tokra.

A HMD Global Oy a Nokia márka kizárólagos licencbirtokosa a telefonok és táblagépek területén. A Nokia a Nokia Corporation bejegyzett védjegye. Az Android, a Google és más kapcsolódó jelek és logók a Google LLC védjegyei. Az USB Type-C™ és az USB-C™ az USB Implementers Forum védjegye. A kínálat eltérő lehet. Tájékozódj a helyben forgalmazott termékekről. A megadott jellemzők, funkciók és egyéb termékadatok értesítés nélkül módosulhatnak. A felhasznált képek kizárólag illusztrációs célokat szolgálnak.

1 Az Európai Környezetvédelmi Iroda „Cool Products don’t cost the Earth” c. 2018-as tanulmánya szerint: [https://mk0eeborgicuypctuf7e.kinstacdn.com/wp-content/uploads/2019/09/Coolproducts-briefing.pdf ](https://mk0eeborgicuypctuf7e.kinstacdn.com/wp-content/uploads/2019/09/Coolproducts-briefing.pdf) 2 Az Európai Bizottság „Impact Assessment Study on Common Chargers of Portable Devices” c. 2019-es tanulmánya szerint: [https://www.politico.eu/wp-content/uploads/2020/02/CLEAN-Common-charger-impact-assessment-study_draft.pdf](https://www.politico.eu/wp-content/uploads/2020/02/CLEAN-Common-charger-impact-assessment-study_draft.pdf)

A következő eszközt használtuk az összehasonlító méréshez: https://www.bluebulbprojects.com/MeasureOfThings/